Barion Pixel

CBD és a rákgyógyítás

CBD és a rákgyógyítás

Biztosra állíthatom, hogy találkoztak már olyan értekezésekkel, amelyek azt mondják, hogy a CBD gyógyítja a rákot. Sajnos ez ebben a formában nem állja meg a helyét, de nincs is messze az igazságtól.

A rák olyan sokféle lehet, hogy egy kimondott gyógymód nem tud mindenre egyformán hatni, ezáltal nem is várhatjuk el, hogy majd a CBD-vel kezelhető legyen ez a szörnyű betegség.
A rák egyes típusainál, például az agydaganat egyik fajtájánál a vizsgálatok szépen haladnak, ez alatt azt értem, hogy az orvosok már átestek a preklinikai vizsgálatokon, és már embereken folytatják a kutatásukat.
Eddig kivétel nélkül úgy tanulmányozták a kannabinoidokat, hogy a CBD mellett vizsgálták a THC-t azaz a kannabisz pszichoaktív összetevőjét is, mert a CBD-t túl gyengének tartották egy olyan betegség legyőzésében, mint a rák. Azonban a vizsgálatoknak köszönhetően, a kutatók rájöttek, hogy a CBD mechanizmus a szervezetben akár kiválthat jótékony hatásokat is a rák ellen.
Vegyük például a tényt, hogy a CBD gátolja a GPR55 árva receptort, amely a harmadik endokannabinoid – receptor lehet. A rák bizonyos típusainál megnövekedett GPR55 – aktivitást találtak, amiről úgy vélik, hogy serkenti a rákos sejtek szaporodását, és növeli a terhet (a rákos sejtek számát, a tumor méretét, illetve a rák mértékét a szervezetben). Tehát ha valahogy sikerülne blokkolni ezt a jelátvitelt, annak rákellenes hatása lehetne. Itt jön képbe a CBD. A CBD egy GPR55 – antagonista, tehát ahelyett, hogy kapcsolódna a receptorhoz, gátolja azt. Lehet ezáltal a CBD-nek tumorellenes hatása? Épp erre próbálnak fényt deríteni a kutatók.
Ennyiben még nem merül ki a CBD rákellenes potenciálja. A serkentő hatása a peroxiszóma proliferátor – aktivált receptorra, ami a sejtmagban található receptorok egy típusa, a tüdőrák esetében eredményezheti a rákos sejtek elpusztulását és a tumor visszahúzódását.
Mielőtt azonban pezsgőt bontanánk a rák legújabb gyógymódjára, vegyük figyelembe, hogy ezek a tanulmányok nem bizonyítják a CND rákellenes hatását emberekben, csupán a felé a biológiai mechanizmus felé mutatnak, amely által ez talán kialakulhat.
Sikeres kutatások látva, nem meglepő, hogy több millió forintnak megfelelő összeget befektetnek arra, hogy tudósok létre tudjanak hozni egy olyan gyógyszert, ami ellenszere lehet a ráknak.
A programozott sejthalál, azaz apoptózis egy természetes folyamat, azonban ezt a rákos sejtek figyelmen kívül hagyják, és ehelyett tovább növekednek, osztódnak.
A THC volt az első kannabinoid, amelyről kiderült, hogy elősegíti a rákos sejtek halálát. Mi a helyzet a CBD-vel? Számos olyan vizsgálatot elvégeztek már, amelyek kimutatták, hogy a CBD elpusztítja a rákos sejteket anélkül, hogy bármiféle kárt okoznak az egészséges részekben. A rákos sejtek elpusztítása mellett a kutatók azért is küzdenek, hogy megállítsák a tumor növekedését, illetve, hogy megakadályozzák az egészséges szövetre való átterjedését. Fontos megemlíteni, hogy tudósok megfigyelték, hogy a CBD képes elzárni a tumor vérellátását, ezzel csökkentve a növekedését és továbbterjedését. Ezáltal bátran kijelenthetjük, hogy a preklinikai vizsgálatokat látva a CBD hatalmas előrelépés lehet a rák gyógyításában.
Azonban bármennyire is eredményesnek tűnnek ezek a vizsgálatok, nem valószínű, hogy a CBD önmagában kezelése lehet a ráknak, ennek ellenére elképzelhető, hogy alkalmas lesz kiegészítő kezelésként.
Dr. Wai Lu a saját laborjában volt szemtanúja annak, hogy a kemoterápia jelentősen megnövekedett hatást váltott ki a CBD-vel kombinálva. Így foglalta össze tapasztalatait:
„A CBD olyan kemikália, amelynek rákellenes tulajdonságai a laborokban és az állatokon végzett tanulmányokban is megmutatkoznak. Működési mechanizmusa összetett, de a sejten belüli jelátvitel útjának szabályozásához kapcsolják, ami olyan sejtfunkciókat határoz meg, mint a növekedés és a sejthalál. Az eddigi kutatások azt mutatják, hogy az útvonalak megváltoztatásával a rákos sejtek fogékonnyá válhatnak más típusú kezelésekre.
Példának okáért, mivel a CBD képes fokozni olyan fehérjék kifejeződését, amelyekre egyes rákos sejtek pusztulásához szükség van, a kezelés előtti alkalmazása kedvező lehet, hiszen előkészíti a kérdéses sejteket a további kezelésekre. Ebben látom a CBD jövőjét, kiegészítő terápiaként, amely támogatja az olyan egyéb kezeléseket, mint a kemoterápia és a sugárterápia.”

 

 

forrás: Mary Biles – CBD – Nélkülözhetetlen útmutató a CBD olajhoz